Ma végrehajtottuk a meszelést. Fertőtlenítettük a pincét, beindult a kreativitásunk, mit, hogyan, hová. Sajog a kezem, fáradt vagyok, de legalább teljesítettük a napi előírt adag munkát.

Holnap jön a lambériázás, még sosem csináltam ilyet, most kipróbálhatom magam, már régóta szeretnék az aksis fúróval közelebbi barátságba kerülni.

 

Ma délután, valószínűleg a túl sok kávé hatására elkezdtem a könyvek szelektálását is. Mit adok Anyunak, mit a keresztlányomnak, és mit is akarok majd magunkkal vinni mindenképp. Sajnos ez legalább akkora dobozra sikeredett, mint az Anyué. De mit tegyek, ha a Fekete szivárvány a kezembe kerül, amit még a fogzásom közepette megrágcsáltam, majd a tinédzser korom hajnalán végképp beleszerettem, vele mi legyen?

És a hagyaték könyvvel?

Az ember tragédiáját is most vettem újra kezembe, már vagy két éve nem olvastam el, újra kell.

Steinbeck: Az édentől keletre is akkora élmény volt, nem hagyhatom itt.

A Mester és Margaritát pedig csak elkezdtem, majd abbahagytam, hogy ehhez még érnem kell, és most nehéz döntésként nyomja a vállamat, és a szívemet.

A bűn és bűnhődés pedig biztosan elfér valahol. El kell férnie, nincs választásom. A képzelt riport egy amerikai popfesztiválról kicsi, biztos befutó a pakolásnál.

És a Bóbita? Annak is helyet kell csinálni.

A Morrison versesköteteket elcsórtam, ki nem adom többé a kezeim közül.

A kedvenc Arcok és vallomások sorozatból Gyertyán Ervin munkája József Attiláról? Vele mi legyen? És az igazi Csinszka?

Gorkij?

A Marsbéli krónikáknak biztos helye van, közös kedvenc.

És akkor a verses könyvekről még nem is beszéltem.

Óh, hogyan lehet itt érzelmektől mentes döntést hozni?

A Bibót biztosan a barátnőmnek adom. Már évekkel ezelőtt elhatároztam, amikor megtaláltam. Így egy kicsit enyhíteni tudok a lelkiismeret furdalásomon, mert tőle kaptam kölcsön a Gyűrűk urát, amit az utolsó kötet feléig olvastam, aztán megálltam. Így a történet végét csak filmről ismerem. Ezt most beismerem, az vesse rám az első követ, aki még nem járt így.

Miért ilyen nehéz megválni a könyvektől? Miért van az, hogy ha a kezembe kerül egy kedves könyv elmosolyodom, megszagolom? Más is így van vele?