Mióta elköltöztünk nem nagyon írtam a blogba. Pedig megtehettem volna, de egyszerűen nem ment. Én pedig nem erőltettem.
A költözés óta kezdünk beleszokni az újba. Nem is annyira rossz, mint ahogy azt előre elképzeltük. Ami hiányzik, az a kettesben eltöltött idő. Mert ugye eddig hétvégente legalább egy napra a gyerekeket át lehetett hozni, akkor volt egy szabad esténk. Akkor a hangfalat bevittük a fürdőszobába, és maratoni fürdéseket rendeztünk. Amióta elköltöztünk már nincs hova elvinni a gyerekeket, így nem is tudunk kettesben maradni. Talán ez a legzavaróbb.
A gyerekek nagyon élvezik, hogy itt lakunk, az unokatestvérekkel eltöltött időt még mindig keveslik, bár ovi után az egész délután együtt játszanak.
Tegnap nagyon elkapott a depi, reggel még vidáman ébredtem, aztán éreztem ahogy rám telepszik, és hagytam, hogy saját önsajnálatom átvegye az irányítást a napom felett.
Nehéz megszokni, hogy az eddigi ritmus teljesen felborult. Eddig megvolt a dolgom, a napjaim a megszokott rutin szerint zajlottak. Most pedig, főként tegnap, amikor az első olyan napom volt, hogy nem kellett a fél napomat különféle ügyintézéssel tölteni, nem tudtam mit kezdeni magammal.
Ebben szerepet játszik az is, hogy behívtak egy állásinterjúra, ami szerintem elég jól is zajlott, de még mindig nem hívtak vissza. Pedig annyira jó lenne dolgozni! Ebbe a gondolatba egy kicsit bele is éltem magam, és ahogy telnek a napok egyre biztosabb vagyok benne, hogy nem kapom meg az állást. Ez olyan mélységekbe nyom le, ahonnan alig találom meg az utat fölfelé. Ma azonban már muszáj túltennem rajta magam, mert különben becsavarodok.
Ráadásul rengeteg más dolog is összejött most nekünk, Hollandiát is el kell tolni legalább egy fél évvel, ennek az okát most nem szeretném részletezni. Ezen kívül még egy régi adósság is utolért minket, úgyhogy amit az albérleten megspóroltunk, most hiteltörlesztésre kell fordítani.
Ezek a dolgok, illetve, hogy a nagy tervet is csúsztatni kell, és a beszokás időszaka elégé megviselt, nemcsak engem, hanem a férjemet is.
De ezen is túl leszünk nemsokára, és ezek után már tényleg a szivárványnak kell jönnie…..
A kép Sík Zoltán műve. http://www.sikzoltan.com/Festmenyek/depi.jpg
