Megnyugvás és Stamppot

 2009.03.10. 09:00

Jelentem sikerült megnyugodnom. Abbahagytam a bőgést, újra látom a fényt az alagút végén! És persze vidít a gondolat, hogy végre süt a nap, egy kellemes meglepetés, mára esőt és borút jósoltak, reggelre azonban ragyogó napsugarak ébresztettek. No meg persze a két fiam, akik hajnalban kisebb huza-vona után mindketten az ágyamban kötöttek ki. A férjem éjszakás, de ilyenkor sincs ám a gyerkőcöknek közös alvás engedélyezve, mert erre már nagyon ráfaragtunk párszor, nem lehet velük megbeszélni a dolog ideiglenes mivoltát, úgy érzik utána, hogy joguk van hozzá.
Szóval sikerült a könnycsatornáimat a végletekig kizsigerelnem, és miután felfogtam azt, hogy a dolgok vagy megoldódnak maguktól, vagy nem, de akkor is lesz legalább hová mennünk, varázsütésre elmúlt a kilátástalanság érzése.
Úgy döntöttem, hogy kissé ismerkedjünk a holland konyhával. Rá is kerestem a neten receptekre, és a mai ebéd egyik fogását már meg is találtam. A jó benne, hogy krumplipüré alapú kaja, tehát mindenki szeretni fogja, remélem. A sajt, amit a tetejére kell olvasztani csak emelni fogja szerintem a tetszési indexet. Sok fajta recept létezik a Stamppot-ra én ma egy egyszerűvel próbálkozom
Tegnap még azért biztos, ami biztos alapon leregeltünk még egy munkaerő közvetítő oldalán, muszáj több helyen próbálkozni.
Csak csörrenne már meg az a telefon! Csak hívnának már! Szeretnénk már az új nehézségekkel szembenézni, az ideiglenes elvállással, a szervezéssel, az életünk új alapra helyezésével!
 

Címkék: telefon várakozás napsütés megnyugvás stamppot

A bejegyzés trackback címe:

https://iranyhollandia.blog.hu/api/trackback/id/tr38993028

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása