Mit lehet még lenyomni az emberek torkán?

Gazdasági válság, megszűnő munkahelyek, ezeket mindenki ismeri. Akit elbocsájtanak munkanélküli lesz, most állást találni nagyon nehéz az országban. Mivel a magyar mentalitás meghatározó, a szomszéd tehene még mindig él, dögöljön már meg az is szemlélet a vezető, így azok, akiket elbocsájtottak gyanakodva nézik azokat, akiknek még van munkájuk.

Ám azok helyzete, akik még dolgoznak elkeserítő helyenként.

A férjem tortúrája újabb ponthoz érkezett. Röviden az előzmények: Február közepén közlik a leépítést, persze nem azokkal a számokkal, amik a valóságosak voltak. Ugyancsak február, a dicső hónap, amikor elcsicsergik, hogy megszüntetik a délutános, éjszakás pótlékot. Jó, ezt még lenyeli az ember, nincs mit tenni, munka kell, valamiből meg kell élni… (Munka törvénykönyvének első arcon csapása)

Március: Elkezdődnek a leépítések. Persze, mivel a csoportos leépítést jelezni kell, így a napi minimumra bontva oldják meg, van, akinek visszamenőleg dátumozzák a felmondását, ami persze közös megegyezésen alapul. Elbocsájtják azokat, akivel a párom járt együtt dolgozni, a munkáltató közli, hogy felesleges szabadságra menniük, vagy a táppénzt megoldani, mert nem áll módjában kifizetni.

Ebben a hónapban, a hónap közepe után tudja meg a többi dolgozó, hogy március hónapra visszamenőleg órabércsökkentést is végrehajtanak, pontos adatokat azonban nem, tehát ez emberek azt sem tudják, hogy mennyiért dolgoznak. Ezzel egyidejűleg bevezetik a 10 órás munkanapot, mely tulajdonképpen 10 és fél óra, mert a kajaidőt bizony be kell dolgozni, ez már csak így járja mifelénk.

De ez még nem minden! A legjobb most következik: Az elrontott darabokat (mert mindenhol vannak hibás darabok) a hétvégén bejöhet a dolgozó társadalmi munkában kijavítani, persze fizetés, illetve a nem helyiek számára még az utazás megtérítése nélkül. Tehát hibázik valaki, az a hétvégéjén is bent rohadhat, és még zsebből kifizetheti a benzinköltséget is, amivel eljutott, esetleg buszozhat is. És persze tapsikoljon, hogy van munkája. A következő lépésként javasolnám, hogy amennyiben elromlik a gép, akkor a dolgozónak éjszaka kötelező legyen megcsinálnia a meglévő eszközökkel (alkatrészcsere kizárva), de persze csak a reggeli műszak kezdetéig, mert akkor indul a munka! Vagy a  munkaruha takarékosság keretében, aki új munkaruhára szorulna adjanak neki kendert, csinálja meg magának, de persze csak azután, ha kifizette az alapanyagot, vagy előre befizet egy kis pénzt a gyárnak, mert ez így dukál!

Az emberek pedig mindezt eltűrik, bégetnek hozzá jó birkaként, és csak ismételgetik, hogy kéne keresni valami mást. De senki sem tesz semmit. Nem alapítanak szakszervezetet, nem jelentik fel a munkáltatót, és lenyelnek minden békát, és elfogadják, hogy tényleg csak örüljenek, mert nekik legalább van munkájuk! És tényleg. A vezetésből persze nem volt leépítés, igaz a céget egyharmadára sorvasztották, de a nagy vízfej, és a mindenféle vezető kötelező megtartását megoldották.

 

Ez ma 2009-ben Magyarország. És gondolom nem egyedi eset, amit leírtam, tucatjával lehet ez még így. Ez már nem felháborító, ez már nem is tudom micsoda! El akarok menni innen! Olyan helyre, ahol az alapvető szabályokat betartják, és nem csak kötelességei vannak a munkavállalónak, hanem jogai is!