Március 15-ével kapcsolatban
Közeleg a nemzeti ünnepünk. Az emberek azonban úgy látom, hogy elfelejtik eme nemes ünnepet. Szörnyű azt látni, hogy az emberek egy része azért nem tudja, hogy kitűzze-e magára a kokárdát, mert a pártszimpátia jelképévé vált évekkel ezelőtt. Én úgy gondolom, hogy mindenki viselje büszkén ezen a napon eme jelképet. A megemlékezés mindegy, hogy a szívben történik, vagy egy hivatalos ünnepségen, a lényege az, hogy emlékezzünk meg ’48-ról.
A másik ijesztő dolog számomra ebben az országban, hogy a radikálisabb véleményt vallók olyan hangnemet és személyeskedést engednek meg maguknak a kommentelők között, hogy az már súlyos. Válság van, és nemcsak világ és gazdasági válság, hanem az emberek között is válság van. A radikalizálódó gondolkozásmód is ennek egyik kifejeződési módja.
Én nem tudom megérteni, hogy az emberek megítélése itt az interneten mennyire sablonos, ha a közügyeket tekintjük. Az egyik oldal a szélsőjobbos, a másik meg a kommunista, de ha igazán sértő akar lenni valaki libsi, liberális hülyegyerek. Az, hogy valaki pártsemlegesen tekintsen valamely kérdést, lehetetlen. Az, hogy valakinek a gondolatait nem valamelyik nagy többség véleménye alapján alakítsa ki elképzelhetetlen. Szerintem itt a hiba, hogy az emberek önmeghatározásában az oldal kijelölése elsődleges szerepet foglal el. Ennek nem így kellene lennie, elsődleges a nemzethez való tartozás, a magyarság érzése, vagyis annak kéne lennie. És ilyenkor, mikor ünnep is adódik rá büszkének lenni a magyarságra, az őseinkre.
Ha elhagyjuk szeretett országunkat, remélem akkor is megemlékezünk március 15.-én, kokárdával, a fiaimmal, a férjemmel, közösen, azon a napon kokárdát viselve vagy a ruhánkon, vagy a szívünkben, az mindegy.
Az utolsó 100 komment: